Hirdetés

30 évesen lett válogatott, és megkapta a FIFA20-ban a legjobb kínai lapot!

A brazil származású Elkeson történelmet írt, miután ő lett az első egy másik nemzetből, aki pályára léphetett a kínai válogatottban.

Hirdetés

Meglepő sztori kerekedett Elkeson debütálásából, hiszen Brazíliában született, viszont Kína nemzeti csapatában lépett pályára elsőként válogatott szinten. A Maldív-szigetek ellen megvívott világbajnoki selejtezőn ráadásul két találat is az ő nevéhez fűződik, és bár az elsőt büntetőből szerezte, a másodikat már akció végén hozta össze. Elég sokat kellett várnia, hogy az u23-as korszaka után újra nemzeti mezt húzhasson magára. A 30 éves futballista ráadásul egy üzenetben közölte a rajongóival, hogy ő egyértelműen kínainak érzi és tartja magát, valamint feltett szándéka, hogy kivezesse a világbajnokságra az ázsiai országot. A kínai Super Leagueben már amúgy is jól megy neki, miután 150 lejátszott mérkőzése alatt több, mint 100 gólig jutott, mióta 2013-ban ide igazolt. Egyébként a FIFA20-ban kapott értékei rögtön a játék legjobb kínai játékosává emelte, kettővel nagyobb Rating szerepel, mint a tavalyi legjobb Yu Dabao 77-es TOTW kártyáján. A lapon fura a brazil zászlót látni, de egyfelől érhető, hiszen eredetileg a dél-amerikai országban született a labdarúgó, viszont kínai állampolgárnak vallja magát és a legtöbb helyen ezt a nemzetiséget tüntetik fel a neve mellett. Vajon megkapja majd az állampolgárságot a kormánytól és az EA Sports megváltoztatja a lapján? Alighanem ez a jövő zenéje, az érdemei azonban vitathatatlanok.

Külön érdekessége, hogy a Maldív-szigetek ellen Wu Lei is betalált, aki szintén kiemelkedő játékos hazájában, viszont ő Kínában született. Az ő OVR Ratingje szintén 79-es lett, így végülis holtversenyben ő a másik legjobb értékkel rendelkező FUT játékos a FIFA20-ban.

A FIFA20 szeptember 27-én jelenik meg PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Milyen év volt 2018 ?

  • 57 %
  • 43 %
  • 0 %
Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Notice: Trying to get property of non-object in /var/www/clients/client0/web16/web/application/modules/desktop/models/Vote.php on line 17

Ezeket olvastad már ?